Képes vadászkutya-iskola I.

1. fázis: 2-4 hónapos korban végzendő feladatok

Pomázi Ágoston   2009. 05. 04.
A vadászatokon rendkívül fontos a jó genetikai értékekkel rendelkező vadászkutyák alkalmazása. Ezért van szükség a tenyészszemlékre, illetve azt megelőzően már kis kölyökkorban a felmérő tesztekre.

 

 Ezek lényege az öröklött hajlamok meglétének vagy hiányának megállapítása.

A végrehajtás alapján kapunk képet a kölykök és őseik genetikai értékéről.

Az egyik ilyen alapvizsgálat a tárgyelhozási készség megállapítása. A felmérés, szoktatás és tanítás egyes mozzanatait rajzos illusztrációkon mutatjuk be.

 

  1. A kölykök játékos figyelemfelkeltése a kezünkben lévő tárgy iránt, amit a későbbiekben el akarunk hozatni vele.

     

     

     

     

  2. Engedjük megfogni a kezünkben lévő tárgyat (labdát), de ne adjuk oda, ezzel is fokozva a tárgy iránti érdeklődését!

     

     

     

     

     

     

  3. Gurítsuk el a labdát, és még mozgás közben engedjük a kiskutyát utánaszaladni, miközben folyamatosan biztassuk a labda megfogására!

     

 

 

 

4. Eleinte nem biztos, hogy a megfogott labdát irányunkba hozza, de ha mégis, úgy ne ragaszkodjunk a szabályos átadáshoz. Vegyük el, mielőtt játszani kezdene a szájában lévő tárggyal!

 

 

 

Az első fázisban választ kapunk a vadűzési, a vadbirtoklási hajlam meglétéről és annak erősségéről. Ennek ismeretében tudjuk felépíteni a szoktatás és tanítás további tematikáját.

A 4-7 hónapos korban a játékos szoktatásról fokozatosan áttérünk a feladat tanítására.
 
 

 

 

 Ekkor már az fegyelmező alapgyakorlatokat is elsajátította ebünk, vagy ha nem, párhuzamosan tudjuk végezni a tárgyelhozás tanításával.

 

  1. Megismertetjük a fiatal kutyát a kitömött nyúlbőrrel. Érdeklődése esetén dobjuk el, majd parancsra küldjük előre a dobott apport irányába.

 

 

 

2. A "tanítvány" vágtában menjen a dobott tárgyért, és ugyanolyan lendülettel hozza azt gazdájához.

 

 

 

3. Gazdája előtt üljön le, emelt fővel tartsa a nyúlapportot, majd parancsra (ereszd!) engedje át vezetőjének.

A növendék tanítványt fektessük le, és adjunk helyben maradási parancsot.
 
 

 

 

 

  1.  ("Ott maradni!") A kezünkben lévő fácánt (galambot, szarkát stb.) dobjuk el, vagy vigyük el 15-20 méterre. A kutyának ezalatt helyben kell maradnia.

 

 

 

2. Az apport kihelyezése közben kövessék figyelemmel kutyájuk viselkedését. Semmi esetre sem engedhető meg parancs nélkül a fekvőhely elhagyása.

 

 

 

3. "Előre" parancsra a kutyának a kitett tárgyért, vadért feltétel nélkül kell indulnia, lehetőleg futásban.

 

 

 

4. A vágtázó kutyalendületét a vad megfogása nem törheti meg, hanem a legrövidebb idő alatt, lehetőleg vágtában vissza kell térnie vezetőjéhez.

 

 

5. Vezetője előtt ülve kell tartani a vadat mindaddig, míg az "Ereszd!" vezényszavát megkapja. Ekkor ellenkezés nélkül el kell engedni a tárgyat, vadat.

Fiatal kutyáknál előfordulhat, hogy a lőtt vadat nem akarják a földről felvenni, sőt nem viszik vezetőjükhöz sem.
 
 

 

  Ilyenkor némi kényszer alkalmazására van szükség mindaddig, míg a feladat végrehajtása kívánni valót hagy maga után.

  1. A kutyaszáját kezünkkel szétfeszítjük úgy, hogy a jobb kézzel hüvelyk- és mutatóujjal az ajkakra nyomást gyakorolunk mindaddig, míg a kutya száját ki nem nyitja. Ekkor bal kézzel a földön lévő fácánt betesszük a nyitott szájába. Közben a "Fogd!" vezényszót mondjuk a vezetéken lévő ebnek.

 

 

 

2. Ügyeljünk arra, hogy kutyánk a szájába tett vadat ne köpje ki, és a vezetékkel kényszerítsük az általunk kívánt irányba, vagyis szembe velünk.

 

 

 

3. A vezetéken lévő ebet kiképzője lassú futásra kényszeríti úgy, hogy közben figyelme állandóan a kutyán legyen. Biztassa a "fogd, hozd" paranccsal.

 

 

 

4. Végül 25-30 méter megtétele után úgy irányítja ebét, hogy az szembe, közvetlen előtte legyen. Ekkor hirtelen megáll, és kutyájának az "Ülj!" parancsot adja. Fokozottan kell ügyelni, hogy az eb ki ne köpje a vadat. Közben kiképzője engedje el a vezetéket.

 

 

5. Rövid ültetés után jobb kezével a kutyaálla alá nyúlva megfogja a vadat, és az "Ereszd!" parancsot adja. Amennyiben a "tanítvány" vonakodik a vad átengedésétől, úgy a bal hüvelyk- és mutatóujjunkkal az alsó szájszéleket az állkapocshoz nyomjuk. A fájdalomérzet hatására a kutya fogást lazítja és a vadat elengedi. Ekkor simogatással dicsérni kell!

A gyakorlatot mindig így kell gyakorolni, míg az eb a földről önként fel nem veszi a vadat, és gazdájához viszi a legrövidebb úton. Fontos, hogy a kutyavezető soha ne veszítse el türelmét, és a negatív élményen alapuló eredményes munkát rögtön dicséret kövesse.

A tárgy- és vadelhozásnál nagy hangsúlyt kell fordítani a fogás szabályosságára és erősségére. Ennek elmulasztása később sok problémát okozhat (például vadrágást).
 
 

 A vadat a gazda előtt mindaddig ülve kell tartani, míg az "Ereszd!" parancs el nem hangzik. Ehhez azért kell ragaszkodni, hogy az esetleges sebzett vadat ne engedje szabadon az eb, és ezt követően ne kezdjen vele játszani. ugyanakkor figyelni kell, hogy a szájában lévő vadat meg ne próbálja rágcsálni, rázni, esetleg drasztikusan megroppantani. Minden ilyen próbálkozást csírájában el kell fojtani! Soha nem lehetünk elnézőek, a fiatalkori engedékenységünket később csak nagy kínok árán tudjuk korrigálni.

 

  1. A kutyaszabályosan ül vezetője előtt, és figyelmesen várja annak parancsát.

 

 

 

2. Kis idő elteltével az oktató a kezében lévő vadat a kutyaszája elé tartva, kiadja a "Fogd!" parancsot. Ekkor a kutyának meg kell fogni a vadat. Kívánatos, hogy ne "foghegyre vegye", hanem mindig "tele pofával" fogjon.

 

 

 

3. A kutya szájzugába kell a vadat fognia. Lehetőség szerint középen, a legkevesebb roncsolással, de stabilan, akár hosszabb ideig is tartania kell. A vezető kezdetben - ha szükséges - segítse kezével a kutyamunkáját, igazítsa a szájban lévő vadat, s közben hangoztassa a "Tartsd!" vezényszót.

 

 

 

4. Amikor a kutya láthatóan jól fogja a vadat, vezetője egyenesedjen fel, fokozottan figyelve a kutyára, nehogy idő előtt eleressze a vadat. Törekedjünk arra, hogy az eb szemével, illetve fejtartásával kövesse gazdája mozdulatait, közben nyugodtan tartsa a szájában lévő vadat.

 

 

5. A kutyavezető rövid idő elteltével, lassan előre hajolva biztassa kutyáját a vad további tartására. Közben illesse dicsérő szóval, és készüljön fel a vad átvételére.

 

 

 

  1. A vezető határozott mozdulattal nyúljon a vad irányába, és eközben adja ki az "Ereszd!" parancsot. Amennyiben a kutya nem engedi át a vadat, ismételje meg a parancsot. Amikor ez sem vezet eredményre, a már említett módon alkalmazzon kényszert, és az így elengedett vadat vegye el. Ezt követően dicsérje meg kutyáját. Ez mindig nagyon lényeges, mert a kutyára a pozitív élménynek kell utoljára hatni.

A szárazföldi elhozás gyakorlásának utolsó fázisát a meleg vaddal való munka jelenti. A "meleg vad" fogalmán a frissen elejtett, de nem a kutya jelenlétében lőtt vadat értjük, amely még nem került a hullamerevség állapotába.
 
 

 

 

 Erre az időszakra a kutyának már az elhozás minden részletével tisztában kell lennie. A meleg vad szaga, fogása mind-mind új ingert jelent, amire a kutyának a már megszokott, természetes módon kell reagálnia. A feladatot szőrmés és szárnyas vaddal egyaránt végre kell hajtani.

 

  1. A kutyavezető elfekteti kutyáját, és a "meleg" vadat 30-40 méterre előreviszi, majd eldobja úgy, hogy a kutyaszemmel követhesse. Az ebnek mozdulatlanul helyben kell maradni, míg vezetője visszaér, és az újabb parancsot ki nem adja.

 

 

 

2. Az "Előre, hozd!" parancsra a kutyalendületesen elindul, és a fácánhoz fut. Azt szabályos fogással felveszi a földről, és töretlen lendülettel indul gazdájához. Nem engedhető meg, hogy a vadat tétovázva vagy többszöri próbálgatás után fogja meg, s ezáltal elveszítse lendületét. Mindent el kell követni, hogy a fácánt ne tegye le, kivéve, ha valami miatt fogást kell igazítania.

 

 

 

3. Gazdájához érve leül, előtte tartva a vadat, majd a már megszokott módon, az "Ereszd!" vezényszó hallatán átengedi a zsákmányt vezetőjének.

 

A tárgy- és vadelhozásnál nagy hangsúlyt kell fordítani a fogás szabályosságára és erősségére. Ennek elmulasztása később sok problémát okozhat (például vadrágást).
 
 

 Az elhozás gyakorlásának és tanításának utolsó állomása a vízi munka. A vadászat során fontos feladata vadászkutyánknak a vízállásos nádas, sásos területek vagy a nyílt vízfelületek lekeresése és az ott leeső sebzett vagy már kimúlt vízi vad terítékre hozása. kutya nélkül a vízi vadvadászat eredményessége messze elmarad a várakozástól. Az elhozás gyakorlása sekély és mély vízből:

 

  1. Azt a vadászkutyát, amely még nem találkozott vízi vaddal, először szárazföldön ismertetjük meg a kívánt vaddal. Leültetjük, és a kezünkben lévő récét megszagoltatjuk, majd biztatjuk a fogásra. Amennyiben érdeklődése nem kifejezett, úgy játékosan a vad mozgatásával ingereljük ebünket, és biztassuk a fogásra! Amikor úgy ítéljük meg, hogy a játékban partnerünkké vált, engedjük kezünkből kivenni a vadat. Ennek megtörténésekor részesítsük nagy dicséretben! Van eset, amikor minden igyekezetünk ellenére sem érdeklődik tanítványunk.

 

 

 

2. Az érdektelen kutyánál az enyhe kényszer alkalmazása eredményes lehet. A kutyát gazdája leülteti, és bal kézzel az állkapocs alulról történő átfogásával a szájlebenyt a fogakhoz nyomja. Az így okozott enyhe fájdalomra a kutya kinyitja a száját, és a jobb kézben lévő récét a nyitott pofába teszi a vezető, miközben fogásra utasítja ebét. A gyakorlás addig tart, míg az eldobott récét a kutyaparancsra, segítség nélkül felveszi és behozza.

 

 

 

3. A réce megismerését és a szárazon való elhozás eredményességét követően, áttérhetünk a vízből kihozás gyakorlására. A feladatot itt is következetesen kell gyakoroltatni. Az oktató a víz partján elfekteti kutyáját, és vízbe dobja a récét. Néhány perces kivárást követően indítja a már türelmetlen ebet. Amikor a sekély, majd a mély vízből is problémamentesen hozza ki a vadat, úgy a segéd bújjon el a nádban, és a vezető lövésére dobja el a récét. Ekkor a kutya csak annyit észlel, hogy a lövésre esik a kacsa, a dobást nem látja.

 

 

 

4. kutyánk csak parancsra indulhat a feladat végrehajtására. Törekedjünk arra, hogy az "Előre, hozd!" parancs hallatára a kutyafeltétel nélkül, lendületesen induljon el és vesse be magát a vízbe.

 

 

5. A vízen úszó kimúlt vadat, majd a későbbi gyakorlásánál a sebzett récét bátran, gondolkodás nélkül fogja meg, és ugyanolyan lendülettel ússzon a partra, ahogy a vadért tette!

 

 

 

  1. A vízi munkánál jellemző viselkedés, hogy amikor a kutya kilép a vízből, megrázza magát, szabadulni akar a szőrében lévő víztől. Ilyenkor előfordul, hogy a szájában lévő vadat leteszi. Ezt tiltani kell! Ezért a partra érő kutyától vegyük el a récét, mielőtt módja lenne azt kiköpni. Amikor kutyánk megérti a tőle kért feladat végrehajtásának lényegét, fokozatosan távolodjunk a parttól, és biztassuk a gyors követésünkre. Sikeres végrehajtást követően, ne fukarkodjunk a dicsérettel, majd engedjük, hogy lerázza magáról a vizet!

A jó vadász igyekszik minden olyan lehetséges feladatra felkészíteni kutyáját, amely a vadászaton is előfordulhat. A lőtt vad megtalálása és terítékre hozása alapkövetelmény.
 
 

 

 

 

 Nem ritka azonban, hogy a fedett terepen (ezüstfás, galagonyás, szederindás) a lőtt vad fennakad a sűrű gallyak között. Ilyenkor a nem megfelelően felkészített kutya nem találja a vadat, és előbb-utóbb a gazda elégedetlensége ellenére feladja a keresést. Máskor, ha meg is találja, de nem éri el, ugyanúgy feladja, és "üres szájjal" megy vissza gazdájához. Ezen kellemetlen jelenségtől kímélhetjük meg magunkat, ha kutyánkat az ilyen és hasonló különleges feladatok megoldására is megtanítjuk.

 

  1. Egy megfelelő magas fára tegyük fel kutyánk kedvenc apportját úgy, hogy semmiképp ne érje el. Ezt követően kutyánkat ültessük a fa alá, és biztassuk elhozásra. Ebünk hamar ráébred a feladat végrehajthatatlanságára. Ettől felfokozott idegállapotba kerül, türelmetlenné válik. Nyüszíteni, majd ugatni fog. Ekkor dicsérjük meg, és a tárgyra mutatva, biztassuk további ugatásra. Vezényszó: "ugass!". A feladatot eleinte rövidebb, majd egyre hosszabb ideig gyakoroltassuk, ügyelve arra, hogy a végén mindig rázzuk le a tárgyat, fogassuk meg és hozassuk magunkhoz a már tanult módon. A dicséret soha ne maradjon el! Amikor kutyánk már érti, hogy mit várunk el tőle, és hosszasan, szívesen ugat úgy is, ha nem vagyunk mellette, rátérhetünk a bonyolultabb feladatok végrehajtására.

 

 

Az eddig ismertetett nyolc részben a kiképzésbe vont vadászkutyák rendelkeztek az öröklött hajlamokkal, így tanításuk egyszeri és viszonylag gyors ütemi, elsősorban a pozitív élmény nyújtására épül.
 
 

 

 A tanítás, illetve a tanult viselkedés pusztán az ösztön megfelelő mederben tartására irányul. Más eset az, amikor az öröklött hajlam gyenge vagy teljesen hiányzik. Ilyenkor egyéb lehetőség hiányában az oktató kényszer alkalmazását, vagyis negatív élmény nyújtását veszi igénybe. Erre azonban csak fejlett, már felnőtt kutyaalkalmas. A par force módszerrel csínján kell bánni, és csak az alkalmazza, aki megfelelő kiképzői tapasztalattal rendelkezik. Ellenkező esetben könnyen előfordul, hogy egészen más hatást érünk el, mint amit szándékoztunk. Az ilyen hiba korrigálása a legbonyolultabb kiképzői feladatok egyike. A fentiek szem előtt tartása mellett térjünk a kényszeridomítás egyes fokozatainak ismertetésére.

 

  1. A tárgyelhozás hajlamának hiánya együtt jár a tárgy felvételének megtagadásával. Így az oktatónak kényszert kell alkalmazni. A cél, hogy fájdalom hatására a kutya nyissa ki a száját. Ezt követően a kívánt tárgyat a szájába tesszük, miközben nyomatékosan hangoztatjuk a "Fogd!" parancsot. Eközben kezünkkel összenyomjuk a száját, hogy ne köphesse ki az apportot. A száj kinyitását úgy tudjuk elérni, hogy a láb mellett ülő kutya arcorri részét átfogjuk bal kezünkkel úgy, hogy hüvelyk- és középső ujjunkkal a pofa lebernyegét fogaira, illetve a fogsorok közé nyomjuk. Ennek a fájdalomnak hatására kinyitja a száját. Ekkor a jobb kezünkben lévő tárgyat - amit meg akarunk fogatni - a szájnyílásba nyomjuk, miközben a fájdalom okozását befejezzük. Mindkét tenyerünkkel, alulról és felülről a szájat összenyomjuk, hogy ezzel megakadályozzuk a tárgy kiköpését. Egyidejűleg határozott parancsot adunk a "Fogd!" hangjellel.

 

 

 

2. Mindkét tenyerünket lassan vegyük el a fejről, figyelve a kutyareakcióját. Amennyiben tartja az apportot, úgy dicsérjük a "Jól van!", "Okos!" hangjelekkel. Így próbáljuk tudtára adni, hogy ha ő nyugodtan fogja a tárgyat, mi megszüntetjük a fájdalmat, sőt még dicséretben is részesül. ugyancsak az ábrán látható mozdulatsort kell alkalmaznunk akkor is, ha kutyánk a tollas vagy szőrmés apportot rágcsálni kezdené. Ez esetben úgy járunk el, hogy először a tiltó parancsot - "Fuj!", "Nem szabad!" - alkalmazzuk; ha ez nem vezet eredményre, vagy esetleg félreértést okoz a kutyának, és kiköpi a tárgyat, rögtön tudtára kell adni, hogy nem a fogást tiltjuk, hanem a rágást. Ez úgy történik, hogy a kiköpött tárgyat azonnal a "Fogd!" parancs kíséretében a szájába tesszük. Majd ha rágni kezdi, a két tenyerünkkel alul-felül határozott mozdulattal összenyomjuk az alsó és felső állkapcsát, vigyázva, hogy ezzel fájdalmat ne okozzunk. A stabil fogást dicsérettel jutalmazzuk a már szokott módon.

 

 

 

3. Amikor kutyánk már a kényszer alkalmazása nélkül is szabályosan fogja a különböző tárgyakat, tovább léphetünk. Kerüljünk kutyánk elé, és vezetéken tartva adjuk ki a "Hozd!" parancsot. Ezzel egyidejűleg húzzuk magunk felé, figyelve arra, hogy a szájában lévő tárgyat ki ne köpje. Ezt mindaddig gyakoroljuk, míg a parancs hallatára vonakodás nélkül hozzánk nem hozza.